Simplex Header

Egyesületünk

Image 1 1952-ben alakult, így közel egyidős a tájékozódási futás magyarországi kialakulásával, népszerűvé válásával.

A klubon belül a kezdetekben kerékpár, teke, kézilabda és labdarúgó szakosztályok is működtek, de ezek a 80-as évek végére lemorzsolódtak, ill. megszűntek. 1988-ra már csak a tájfutó szakosztály maradt. 1998-ban létrehoztuk a természetjáró szakosztályunkat. 1997-ben vettük fel a jelenlegi, Egri Spartacus Tájékozódási Futó Sportegyesület nevet.

Egyesületünk kezdettől fogva jelentős szerepet játszik a sportág hazai életében. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy az első magyar férfi tájékozódási futó, aki nemzetközi versenyeken is jelentős eredményeket ért el, a többszörös magyar bajnok, VB bronzérmes Boros Zoltán is klubtársunk volt több évtizedig. Bár hosszú évekig az ő neve fémjelezte egyesületünket, rajta kívül több magyar bajnoki címet elérő sporttárssal, illetve válogatott versenyzővel, büszkélkedhetünk. Így: Boros Zoltánné, Kármán Katalin, Lovasi Katalin - többszörös magyar bajnok, VB résztvevő - Csillag Veronika, magyar bajnok, Honfi Gábor sokszoros magyar bajnok, volt válogatott, Szabó András többszörös magyar bajnok, válogatott kerettag, Kuzman Zsolt korábbi ifi válogatott, Udvari Lilla, számos bajnoki dobogós helyezéssel. Az utóbbi években nagy hangsúlyt fektettünk az utánpótlásnevelésbe, ennek eredménye az évről-évre előkelőbb helyezés a bajnoki pontversenyben és az egyesületi rangsorban. Mindkettőben az első 8-ban zárunk évek óta. Jelenleg legeredményesebb versenyzőnk Bárány Tamás, junior válogatott kerettag, VB sprint 8. helyezett.

Az élversenyzőkön kívül folyamatosan rendelkezik az egyesület több tucatnyi ifjúsági és felnőtt minősített versenyzővel is. E kiemelkedően szép eredmények a 70-es években dr. Nagy Árpád, a 80-as években Veres Imre edző és Csillag János szakosztályvezető munkáját is dicsérték. A 90-es évek elején a társadalmi változások a klub eredményességét nagyban befolyásolták, a stabil támogatói háttér megszűnt (OKISZ, KISZÖV), így természetes volt, hogy bajnoki, egyesületi eredményességünk csökkent.

A sportegyesület létrejötte óta fontos feladatának tekinti, hogy minél nagyobb szakmai és technikai igényességgel bonyolítson le helyi, országos és nemzetközi versenyeket. Kevés magyar klubnak volt eddig lehetősége Világkupa futamot rendezni, mint nekünk 1986-ban és 1988-ban. Eddig már 4 alkalommal rendeztük meg a legrangosabb, ill. legnagyobb hazai tájfutó eseményt az 5 napos Hungária kupát. 1978 - Eger, 1995 - Szilvásvárad, 2001 - Hollóstető - a JWOC (Junior VB) kísérőversenyeként - és 2005 - Parád-Mátraszentimre voltak a versenyközpontok. Ezeken 800-1000 versenyző vett részt a világ minden tájáról.

2022-ben már a 33. Eger Nagydíjat (előtte 4 alkalommal Ibusz kupa néven futott a verseny) tudhattuk magunk mögött. Büszkén mondhatjuk el, hogy országos viszonylatban az egyik legnagyobb létszámú versenyt rendezzük, a versenyzők létszáma már többször is elérte a 700-800 főt, több európai ország részvételével, október utolsó/november első hétvégéjén. Az utóbbi években Eger történelmi belvárosában is megfuttattuk a versenyzőket, sőt, volt, hogy a város alatti pincerendszeren is átvezettek a pályák.

A nagyok mellett évente több regionális versenyt is rendezünk, 100-250 fő részvételével. (3-4 Eger kupa forduló, Tisza-tó kupa, megyei bajnokságok, diákolimpiák)

A téli hegyifutó (Várkút, ill. Felsőtárkány) 3 fordulós versenysorozatunk a 3 téli hónapban biztosít versenyzési lehetőséget. Már a 28. sorozat futott le, a résztvevői létszám stabilan 120-150 fő között alakul.

Az elmúlt évtizedekben egyesületünk a Bükk és a Mátra hegységekről, valamint Egerről és környékéről több tucat térképet jelentetett meg.

2004-ben elvállaltuk a 11. Erdész EB (EFOL) megrendezését. Ezen a versenyen az erdészeti dolgozók, erdőtulajdonosok, faiparban dolgozók, erdészeti iskolákban tanulók, tanítók és családtagjaik vehetnek részt. Minden évben Európa más-más országában van ez a rendezvény, ahol a tájfutáson kívül szakmai- programok, bemutatók, kirándulások is színesítik a kínálatot.


2016-ban Eger és Felsőtárkány adott otthont a tájékozódási futó Diákolmpia országos döntőjének.

Egyesületünk az elkövetkező időszak legfontosabb feladatának az utánpótlás nevelést és a sportág népszerűsítését tekinti.

A jelenleg 30-40 fős gyermekcsapat edzője Jacsó Tibor. Blézer Attila irányítja a Diáktájfutás programunkat is, ez korábban „Kicsik a nagyvilágban” néven futott, amely arra törekszik, hogy minél több általános és középiskolással megismertesse a sportág szépségeit. 2006 tavaszára elkészült szinte valamennyi egri általános iskola udvaráról, környékéről, közeli parkról egy-egy térkép. A tanév folyamán minden 5. osztályos tanuló egy-egy testnevelés óra keretében ízelítőt fog kapni sportágunkból.

Igyekszünk továbbá minden olyan helyi kezdeményezésbe bekapcsolódni, amelynek célja, hogy megismertesse az egészséges életmód, a kulturált szabadidő-eltöltés mozgáshoz és természethez kötődő lehetőségeit.

Nem csak rendezünk, hanem rendszeresen részt is veszünk a különféle versenyeken itthon és külföldön egyaránt. Összességében 1300-1500 rajthozállásunk van, és 45-50 fő között alakul a minősített versenyzőink száma is.

Klubtársaink nemcsak a tájékozódási futásban, hanem a többi tájékozódási szakágban (sítájfutás, kerékpáros tájékozódás) is versenyeznek, sőt szép eredményeket is érnek el. Emellett természetesen más sportágakban is rendszeresen indulnak: (ultra)maratoni, félmaratoni és utcai futóversenyeken, triatlonversenyeken, lovas tájékozódási versenyeken, teljesítménytúrákon, magashegyi túrákon, MTB versenyeken.


Természetjáró szakosztályunk Cseh Zita vezetésével alakult meg, Zita érdeme a „Bükki Túrák” c. kiadvány, amely 2001-ben jelent meg. A könyvecskében a Bükkről, a túrázásról és több Eger környéki túráról található részletes leírás, színes fényképekkel, térképekkel illusztrálva.
2002-ben elindult a „Bükki kilátások” teljesítménytúránk. Nem tudhatod tél lesz, vagy tavasz... március első szombatján a kora tavasziastól a zord télig mindenféle időjárás várta már a résztvevőket. Teljesítménytúrázó berkekben „igen kemény” túrának tartják a maga 44 km-ével és 1600 m-es szintkülönbségével. Az útvonal Szilvásváradról indulva a Bükk fennsíkon és a „köveken” keresztül a Bükki Nemzeti Park Felsőtárkányi látogatóközpontjáig vezet. Az eseményen a terepfutás kedvelőit is várjuk 3 különbözuő hosszúságú távon.

Hivatalos

Név - Egri Spartacus Tájékozódsi Futó Sportegyesület

Rövid név - Egri Spartacus SE

Székhely - 3300 Eger, Zellervár u. 3 tetőtér 5

Levél - Fekete Zoltán, 3395 Demjén, Széchenyi u.47

E-mail - egrispartacus@atw.hu

Bankszámlaszám - HU11 10403507-00003639-00000003, K&H Bank Zrt.

Az Elnökség

Elnök Fekete Zoltán - fekete.zoltan.esp@gmail.com

Alelnök Blézer Attila - blezer.attila.esp@gmail.com

Bózsó Zoltán - bozso.zoltan.esp@gmail.com

Jacsó Adrienne - jacso.adrienne@gmail.com

Piller Norbert - piller76@gmail.com   

Egyesületünk 2005 óta közhasznú szervezetként működik, Bírósági bejegyzés száma: 1000/Pk.60276/1989.

Nyilvántartó bíróság: Egri Törvényszék, nyilvántartási szám: 10-02-0000286

SZJA 1%-ával támogathatod egyesületünket, adószámunk: 19920384-1-10 rendelkező nyilatkozat

1997 59.123 1998 82.027 1999 112.004
2000 311.670 2001 279.879 2002 439.979
2003 173.062 2004 272.019 2005 180.362
2006 396.958 2007 288.265 2008 173.922
2009 291.905 2010 147.619 2011 167.763
2012 124.268 2013 146.721 2014 183.070
2015 171.284 2016 253.662 2017 237.521
2018 217.482 2019 327.690 2020
339.270
2021 352.119 2022 322.790
2023

Klubunk részére az elmúlt években felajánlott öszegeket minden évben az utánpótlás korú versenyzőink versenyeztetésére (nevezési díjak, utazási és szállásköltségek, sportszervásárlások) ill. edzőtáboroztatására fordítottuk/fordítjuk.

Beszámolók

A hivatalos beszámolóink 2012-től elérhetőek a birosag.hu oldalon is.

2023


2022


2021

PK-742-es beszámoló
2020 beszámoló kiegészítő melléklet PK-642-es beszámoló
2019 beszámoló kiegészítő melléklet PK-542-es beszámoló
2018 beszámoló
PK-442-es beszámoló
2017

PK-342-es beszámoló
2016 éves beszámolók PK-242-es beszámoló
2015

PK-142-es beszámoló
2014 éves beszámolók közhasznú beszámoló PK-142-es beszámoló
2013 beszámoló + melléklet + közhasznúsági jelentés PK-142-es beszámoló
2012 beszámoló + melléklet + közhasznúsági jelentés PK-142-es beszámoló
2011 egyszerűsített éves beszámoló + kiegészítő melléklet + közhasznúsági jelentés
2010 egyszerűsített éves beszámoló + kiegészítő melléklet + közhasznúsági jelentés
2009 egyszerűsített éves beszámoló + kiegészítő melléklet + közhasznúsági jelentés
2008 egyszerűsített éves beszámoló kiegészítő melléklet közhasznúsági jelentés
2007 egyszerűsített éves beszámoló kiegészítő melléklet közhasznúsági jelentés
2006 egyszerűsített éves beszámoló + kiegészítő melléklet közhasznúsági jelentés
2005 egyszerűsített éves beszámoló kiegészítő melléklet közhasznúsági jelentés


Határozatok tára

Az egyesületi közgyűlésen elfogadott határozatok itt olvashatók.

Alapszabály

Egyesületünk aktuális alapszabálya itt olvasható.

Közgyűlési anyagok


2021.11.20 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
2020.11.24 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
2019.05.28 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
2018.11.19 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
2018.05.30 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
2017.05.30 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
2016.05.31 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
2015.11.28 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
2015.03.02 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
2014.05.28 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
2013.11.23 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
2012.11.24 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
2011.05.31 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
2010.06.10 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
2009.06.04 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
2008.04.03 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
2007.03.22 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
2006 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
2005.04.19 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
2004 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
2003.01.16 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
2002 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
2001 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
2000 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
1999 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
1998 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv
1997 közgyűlési meghívó közgyűlési jegyzőkönyv